Kedves Érdeklődő!

„Somogy, Tolna, Baranya – Magyarország aranya.” – szól az ismert mondóka, amely együtt említi a dél-dunántúli régió megyéit, a közös földrajzi, gazdasági és történeti vonatkozások miatt. Azonban Baranya egyedi, sajátos arculata önálló figyelmet igényel.

Aki ezen a vidéken született – ahogy én is, – az pontosan érti, hogy Hamvas Béla (filozófus, író) miért írta az Öt géniusz c. könyvében, hogy Baranya a földrajzi, természeti adottságait tekintve a toszkán és a provance-i tájjal rokon, és rendelkezik a mediterráneum délszaki fényeivel, ízeivel, mozgalmasságával. Színes tájegység ez, ahol hegyek, völgyek, erdőségek váltakoznak. Természetvédelmi területek óvják az őshonos növényzetet, a különleges geológiai képződményeket: a kiterjedt barlangrendszereket. Ez a változatos táj vonz, csábít a kirándulásra, barangolásra a kiépített tanösvényeken, túra-utakon. A hangulatos erdei pihenők a kisgyerekes családok számára nyújtanak kikapcsolódást.

Ezen a szép, termékeny tájon gazdag kulturális értékek fogantak meg, és éltek tovább. Baranyai módon, csak Baranyára jellemzően egy sajátságos, színes, sokrétegű kulturális szövet alakult ki a térségben az évszázadok alatt, több nemzetiség együttélése során. Ennek köszönhetően Baranyában virágzott a sokféle gyökerű népi hagyományt őrző kézművesség (fazekasság, szövés, kékfestés, gyertyaöntés stb.), a sokféle népszokást befogadó közösségi kultúra. Így lett a sokac busójárás baranyai érték, a sváb Emmausz-járás széleskörű hagyomány. Ugyanakkor az Ormánság is megőrizte az archaikus magyarság vonásait, egyedülálló nyelvi örökségét, a református lelkiség erejét.

De Baranyának nemcsak történelmi, kulturális múltja van, hanem gazdag jelene is, és biztató jövője is. Az utóbbi évtized komoly fejlesztések, beruházások időszaka volt. Ipari parkok, infrastrukturális hálózatok épültek ki, közösségi terek, intézmények újultak meg. Településeinken érezhető a helyi gazdaság élénkülése. A kis- és középvállalkozások számának növekedése a feldolgozóiparban és a szolgáltatások terén jelentősen hozzájárulnak a lakosság életminőségének javulásához. A falusi és a gyógyturizmus fejlesztése, országos hírű közösségi rendezvényeink (Busójárás, Bőköz Fesztivál, várjátékok, villányi borutak) egyre több hazai és külföldi látogatót vonzanak.

Aki itt él – az büszke lehet a tájra, a történelmére, a hagyományokra, amelyet ez a térség hordoz. Aki még nem ismeri – az vágyjon arra, hogy lássa, megismerje ezt a kivételes térséget, és gazdagodjon tudásban, élményekben. Baranya kincseket rejt, kincseket őriz, kincseket ér. Érdemes ezeket megkeresni…

dr. Őri László
Baranya Megyei Közgyűlés
elnöke