Kolbásztöltő Családi Délután Sásdon
2022.02.26-án tartottuk a Sásdi Kolbásztöltő Verseny és Fesztivál keretében Családi Délutánunkat. A hagyományos gasztrorendezvény először egészült ki olyan programokkal, amelyek főleg a családok számára kínáltak közösségi aktív időtöltési lehetőséget. A családokat, gyerekeket egy hatalmas beltéri játszóház várta számos hagyományos és népi játékkal, így a családok együtt tölthettek el egy egész napot és szerezhettek közös élményeket. A nap másik fénypontja a helyi értéket képviselő Sásdi Rézfúvós Zenekar fellépése volt. Műsorukban kiemelt figyelmet fordítottak a rendezvényen megjelenő nemzetiségek hagyományainak, és táncainak is, ennek következtében a hangulat és a fogadtatás kiemelkedő volt.
Siklós – 45 éves a város Fesztiválon részprogramok megszervezése
A hagyományteremtő városnapi évforduló 2022.03.31-04.02. között felvonultatta a 45 éves város értékeit, és összehozta a helyi közösséget, haza hívta az országban már máshol élő siklósiakat, és emellett a Baranyában és a megyén túl élőket is. A fesztiválon a projekt lehetőséget biztosított a Bolhazsák Gyermekzenekarnak a fellépésre, és egy rendkívül igényes Musical műsorszámnak, ahol az előadók közismert, világhírű darabokból adtak elő betétdalokat. Emellett a projekt biztosította a nagyszínpadon többek között a hang és fénytechnikát a magyar zenei életben közkedvelt előadóknak a néha nagyon kellemetlen időjárási viszonyok között is.
Anyák Ünnepe Bikalon
A Reneszánsz Élménybirtok mesés hátteret biztosított Bikalon rendezvényünknek, amelynek középpontjába a nőket, az Anyákat helyeztük. A 2022.04.30-i programok többsége nőkről szólt nőknek és családjuknak. Az Élménybirtokon először járt Pék-Dudás Zsuzsi, aki lobogó vörös hajával, boszorkányos külsejével azonnal meghódította magának a közönséget. A Párkapcsolati stand up comedy keretében a méltán szeretett és „elhíresült” szerepszemélyiségen keresztül Zina a párkapcsolat bonyodalmait, zűrjeit, feloldásait, a ki nem beszélt elemeit boncolgatta. A kislányok, pici úrhölgyek mindeközben Királykisasszony neveldében is részt vehettek. A program végén Papadimitriu Athinával beszélgetett Zina az anyai és női szerepekről.
Roma Nőnap az Ormánságban
Piskó és Vajszló településeken 2023.03.12-én vasárnap került megrendezésre a Roma Nőnap. A rendezvény célja a roma nők megbecsülésére, tiszteletére és elismerésére kívánta felhívni a figyelmet. A roma származású polgármester asszony ünnepi köszöntőjében a roma nők mindennapi tevékenységeit, a tradicionális és modern családi szerepkörüket emelte ki, hiszen a családanyaságtól a dolgozó nőig megbecsülés illeti őket. Ezen a rendezvényen a roma nők mentek a vendégségbe. A műsorszámok között a komolyzene, a roma könnyűzene és a hagyományos cigány folklór is szerepe kapott.